Nem is tudom milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek.
Mostanában nagyon instabil vagyok lelkileg.Annak ellenére,hogy minden rendben van körülöttem. Hála Istennek van egy nagyszerű férjem, akitől szeretetet,törődést,odafigyelést kapok. Van egy munkám, amit szeretek, nagyszerű kollégákkal.
Mégis a világ fájdalmát cipelem. Hétfőn annyira elmerültem, hogy majdnem fent maradta a metrón.Ami csak annyiból lett volna ciki, hogy kimentem volna a kocsiszínre.
Szombattól kezdve csak az Olasz busztragédia folyt mindenhonnan.Ledöbbentünk és habár ismeretlenek voltak számunkra, mégis megviselt. Majd ezt tetézve Hétfőn a munkába menet a buszon elkapott az indulat és szívem szerint üvöltöttem volna a fájdalomtól amit éreztem. Egy cikk, melyben két Török fiatal egy képen pózol, kezükben 1-1 kutyafül, azé aki a földön heverve,kikötve feküdt.
Mi a fasz van az emberekkel? Most komolyan?
Mostanában egyre többször érzem azt, hogy megérett az emberiség a kihalásra, annak ellenére, hogy ezeken a beteg embereken kívül vannak csodálatos emberek is akik azon munkálkodnak,hogy rendbe hozzák azt, amit ezek a férgek tönkre tesznek.
És ilyenkor elgondolkozom, hogy tényleg fontos mondjuk az, hogy mi van a táskámban?
Hogy hogyan tudok tökéletes tusvonalat húzni? Vagy éppen mit rendeltem innen-onnan?
Persze attól nem váltom meg a világot, ha úgy nézek ki mint egy darab szar,de az olyan emberek,akik megtehetnék, hogy felhívják a figyelmet ezekre a dolgokra, miért nem teszik?
Zárnám soraimat Kojak cicával,akit egy .............. ember savval leöntött. Nekem sincs pénz a bőröm alatt,nem keresek 100 ezreket, s tudom nem sok az az 1500 Ft amit utaltam. De ha csak 50 ember megtenné ezt, lemondva mondjuk az 1 heti kávéjáról,ahogy én is tettem, az már óriási segítség lenne ezeknek az angyaloknak.
Ne haragudjatok, hogy ez egy nem rendhagyó bejegyzés lett, de annyira fáj a lelkem, hogy fontosnak tartottam megosztani a gondolataimat.
